Reggel megint óracsörgés előtti ébredés, pakolás befejezése, takarítás... zakkant voltam még mindig... magam sem tudtam, hogy mi a bajom, csak csapkodtam, morcoskodtam... na jó, a takarítás soha nem tartozott a kedvenc programjaim közé... de azért ennyire nem is utálom... aztán kész lett az apartman, reggelizni kéne... Attila hozott mindenféle finomságot a pékségből, de rá sem bírtam nézni....még mindig az a fura gyomorgörcs... végül a Bonnieaux-ben vásárolt gyönyörű mangót nyomtam magamba, de az is alig ment le a torkomon, pedig nagyon finom volt... aztán átadtuk az apartmant, kipakoltunk a buszhoz, ~fél9-kor. 9-kor volt az indulás... inkább elvonultam a többiektől. Felmentem a nagy teraszra, ahonnan fantasztikus kilátás nyílt, zenét hallgattam a telefonomról...
Elkezdtek potyogni a könnyeim... nem bírtam már tovább állni sem, leültem egy kőre. Arra felé jött Fanni , a legfiatalabb útitársam, aki észrevette, hogy eltörött a mécses... odajött hozzám, átkarolt és megkérdezte, hogy miért sírok ennyire... és akkor kibukott belőlem a kulcsmondat: "Nem akarok visszamenni a régi életembe!"
Nagy nehezen összeszedtem magam, Fanni próbálta elterelni a gondolataimat - egész jól ment neki :) - aztán felszálltunk a buszra és elindultunk L'Isle-sur-la-Sorgue felé. A változatosság kedvéért piacnap volt a kisvárosban. Amikor sétáltunk a busztól be a főtérre, odacsapódtam Levi mellé, hogy ígért nekem könyvcímeket... elkezdtünk beszélgetni. Első utunk a kedvenc pékségébe vezetett, Gézával vele tartottunk. Vettünk friss péksütiket, gondolva már a hazaútra is. Utána pedig beültünk a főtéren egy kis kávézóba: frissen facsart narancslé és café au lait :) A beszélgetés az életreformra, az ezzel kapcsolatos lehetőségekre terelődött...éreztem, hogy megint pityeregni fogok... Levivel elkezdtünk brainstromingolni... miket lehetne kihozni a gasztro ötleteimből... hogyan tudnánk együttműködni... és jöttek az ötletek egymás után.. és kb. minden ötletnél potyogtak a könnyeim... de most már örömömben :) Aztán tovább álltunk a kávézóból, és megpróbáltuk megtalálni a tapenade árus fickót, akivel a Gordes-i piacon is találkoztunk már. Sikerrel is jártunk: ismét végig kóstoltuk a repertoárt a mókás, Loius de Funes karakterű fickónál. Bár a gyomrom ott is totál görcsben volt... alig csúsztak a finomabbnál finomabb falatkák... Aztán jól bevásároltam még néhány tapenadot, még egyet kaptam is ajándékba :) Ezután Géza Edináék társaságában folytatta a napot, én meg Levivel folytattam a tervezgetést. Sétálgattunk a piac forgatagban aztán leültünk még egy üdítőre az egyik kis kávézós helyen. Hamar eljött az indulás ideje... vissza a buszhoz... de már nem zakkantan, hanem új tervekkel és új reményekkel a szívemben. Amit aznap visszakaptam, nem más, mint az életkedv, az életöröm megélése... ez sajnos az elmúlt évek során kezdett egyre inkább kiégni bennem.. éreztem mérhetetlen hiányát, de egyre ritkábbak voltak olyan szituációk, amik ki tudtak zökkenteni a közöny rémes állapotából. (Pedig az alaptermészetemre abszolút nem ez a jellemző.) Ez alatt a fél nap alatt viszont megtaláltam mindezt... (és ez szerencsére azóta is tart és azon vagyok, hogy többet ne is múljon el :) ) Szóval nagyon hálás vagyok Levinek és a többi útitársamnak is. Nagyon sok biztatást, kedvességet, szeretetet kaptam ezek alatt a napok alatt. Annyit, amennyiben reménykedni sem mertem, amikor útnak indultunk. A hazafelé vezető út gyorsan eltelt... a sofőrök tolták rendesen... reggel 7-kor meg is érkeztünk a kiindulási pontunkra, szakadó esőben... de az utazás előtti érzéseimnek (életemnek) már csak halvány nyomai maradtak :)
