Egész nap futkostam egyik megbeszélésről a másikra, hulla fáradtan és farkas éhesen értem haza. Még csacsogni sem volt kedvem senkivel, pedig ez aztán nagyon ritkán jellemző rám... Semmi máshoz nem volt kedvem, mint főzni valami finomat. Arra gondoltam, hogy a cacio e pepe és a pasta amatriciana után szépen elkezdem sorra venni a klasszikus olasz tésztákat. Ma Audrey Hepburn kedvence, a pasta al pomodoro mellett döntöttem. Még mindig a hétvégi Quimby koncert hatása alatt vagyok, így aláfestő zenének ezt kapcsoltam és máris könnyebben ment minden :) Egyébként január 1-ére jó programnak ígérkezik a MOM Kulturális Központban a Quimby Varázszene koncert (persze egy kevésbé durvulós szilveszter után :D )
Szóval a pasta al pomodoro, azaz paradicsomos tészta sem egy agysebészet... nagyon ritkán teszek ilyet, de a mai lemerültség miatt konzerv paradicsomot használtam... ne kövezzetek meg... :D
Folytattam egy gyors netes kutatást a kedvenc magyar és külföldi főzős oldalaimon, és arra a felfedezésre jutottam, hogy kb. két recept forog "közkézen". Az egyik szerint sárgarépát is kell tenni a szószba. Én most ezt kihagytam, de úgy sem lehet rossz.
Amit én készítettem végül:
Hozzávalók:
~ 3 ek olíva olaj
1 fej vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
1 csipet chili pehely
Jó sok friss bazsalikom (ma vettem egy új tövet, mert a múltkorit már teljesen felzabáltam... :D)
1 hámozott paradicsomkonzerv (nem sűrített paradicsom! de az sem rossz, (sőt!) ha 60-70 dkg paradicsomot blanchíroztok és utána botmixerrel átdolgozzátok... ne ehhez nem volt ma erőm már)
Jó sok reszelt parmezán (csak ne azt a rémes papír dobozos, előre ledarált vackot vegyétek. Tudom, nem olcsó a tömbös változat, de akkor meg inkább már a grana padano-t válasszátok, ne azt a parmezánnak csúfolt fűrészport)
1 ek vaj
Tészta
A hagymát apró kockákra vágjuk, majd az olajon lepirítjuk. Amikor már szépen üvegesedik, hozzáadjuk a chilit és a fokhagymát. Ezeket is átpirítjuk picit és mehet hozzá a pari és a bazsalikom. Hagyjuk egy kicsit a tűzön, had sűrűsödjön be, miközben a tésztát félkész állapotig megfőzzük szokás szerint olaj nélkül, sok sóval, bő vízben. Lecsöpögtetés nélkül átszedjük a szószba és al dente-re főzzük. Amikor a tészta már jó, hozzáadjuk a parmezán egy részét és vajat, amik hamar összeolvadnak a forró tésztával. Tálaláskor mehet még egy kis parmezán a tetejére.
Egy ilyen nap után baromi jól esett ez a finomság, úgyhogy hajrá, minden szar nap menthető valami egyszerű, jó kajával :D Az az egy baj van vele, hogy a sósra meg kívánkozna valami édes... egy kis tiramisu vagy panna cotta... vagy csoki... ajjajjjj... inkább abba is hagyom az elmélkedést, mert nem lesz jó vége :P
