Indonézia - befejezés

Az elmúlt pár napban kaptam már a reklamációkat, hogy mikor jön már új bejegyzés, új recept. Viszont nem szeretem félbehagyni a dolgokat, amikbe belekezdek, így mielőtt visszatérnék a konyhai ihletésű írásokhoz, gyorsan elmesélem, hogy is végződött az ázsiai kaland :) Aztán ígérem, hogy hamarosan jön egy kis finomság is :)

Szóval az előző bejegyzésemben odáig jutottunk el, hogy Flores szigetén tengődtünk már két sanyarú napja. A harmadik ott töltött napunk, a vasárnap volt az egyetlen olyan nap az utazás alatt, amikor nem volt semmilyen tennivalónk, látnivalónk, csak a pihenés, strandolás, barnulás :)
A szokásos ázsiai svédasztalos reggeli után mindenki szépen lassan leszivárgott a tengerpartra vagy a medencéhez. Én az előbbit választottam, Adrival és Szidivel. A lányokkal jókat beszélgettünk, miközben a langyos víz nyaldosta a lábunkat (most így a hűvös januári estén már teljesen meseszerűnek hat, hogy ez valóban megtörtént :) ). Adrival sokat beszélgettünk arról, hogy mi is az, amivel érdemes foglalkozni az életben. Ő is normális, jó munkahelyen van, nem érzi rosszul ott magát, de valahogy nem az igazi... ott a parton beszélgetve fogalmazódott meg benne, hogy szívesen tanulna masszírozni. Mióta hazajöttünk, be is iratkozott egy suliba :) 

Az egész nap így telt el... napsütés, víz, homok, sör stb. Aztán este fogtunk egy taxit és bementünk Labuan Bajo városába, hogy a még repülőn kiszemelt seafood éttermet, a Tree Top-ot leteszteljük. Maga az étterem hangulatos volt, szép kilátás nyílt a teraszról a város kikötőjére, de a kaják nem voltak annyira nagy kaland. Én seafood crispy-t ettem, meg tintahalat osztrigaszószban. Gábor seafood tom yum levesébe is belekóstoltam, na az nem volt rossz :) A vacsi végeztével még benéztünk a helyi supermarketbe, ahol egy-egy feltételezhetően ausztrál turista nemes egyszerűséggel mezítláb flangált :) Az egész város nagyon egyszerű, földszintes vagy földszint+emeletes házikókból állt, amik különböző színekben pompáztak. Sok közülük lepukkant volt, az utca saras, de valahogy nekem mégis nagyon tetszett a hely hangulata :) Aztán fogtunk egy taxit, ami visszavitt minket a szállásunkra.

Hétfőn, október 23-án egy speedboattal keltünk útra (nem a teljes csapat), hogy felfedezzük Komodo szigetén a pink beachet valamint Padar szigetét. Említettem az egyik Rinjani-s bejegyzésben, hogy számomra három igazán meghatározó élménye volt ennek az utazásnak. Időrendben első volt a 4 napos lomboki vulkán trekking, a második ez a nap Padarral és Komodoval és a harmadik, ami titok :) 

Na de a speedboat túra... szóval a szállás kikötőjéből indultunk, mint az előző hajókirándulás alkalmával is, csak ez most egy komolyabb hajóka volt :) Először Padar szigetén kötöttünk ki, ami igazán pazar volt. A legesleggyönyörűbb tengerparti hely, ahol életemben eddig jártam. A hófehér homok, olyan meseszép kagylókkal, amiket máshol súlyos összegekért árulnak, és hát a táj... az aztán tényleg lélegzetelállító volt. Egy kis kaptatón kb. egy fél óra alatt eljutottunk a sziget egyik magaslatára, ahonnan álomszép kilátás tárult elénk... nem győztük kattogtatni a fényképezőgépeket, telefonokat :) 

A nagy melegben viszont már alig vártam, hogy leérjek a hajóhoz és csobbanjak a vízbe, így mindenkit megelőzve leszaladtam a partra és már élveztem a kellemesen langyos vizet, mire a többiek leértek :) Miután kipancsoltuk magunkat, visszakászálódtunk a hajóra és Komodo szigete felé vettük az irányt. Itt a szigethez közel horgonyoztunk le és megkaptuk a snorkel felszerelést. A hajóról csobbantunk a vízbe, ami kicsit hűvösebb volt, mint az előző helyen. Amikor viszont letettem a fejem a víz alá, olyan látvány tárult a szemem elé, amit szinte el sem hittem, hogy ilyen tényleg létezik a valóságban. Mintha a NatGeo címlapfotója lett volna. Színes korallok között színes halak rajai úszkáltak alattunk. Sárga vitorláshalak, kék halak, bohóchalak, mint a legcsodásabb sós vízi akváriumban... így úszkáltunk közöttük. Aztán kiúsztunk a partra, a rózsaszín homokra, ahol belőlem teljesen előjött a gyermeki énem, és magával ragadott a homokvár építési láz :) Még soha nem építettem homokvárat rózsaszín homokból és nem díszítettem szebbnél szebb korall darabokkal :) Szívem szerint most azonnal folytatnám :)
Ami viszont nagyon érdekes élmény volt, hogy hiába voltam a világ egyik leggyönyörűbb helyén.... épp valaki aznap eléggé megbántott, és még a legtudatosabb odafigyeléssel sem tudtam tökéletesen jól érezni magam... nem tudtam úgy átélni ezt a fantasztikus napot, hogy ha most is visszagondolok rá, ne keserédes élményként jusson eszembe. Pedig nagyon igyekeztem azt a tényezőt kiiktatni és arra koncentrálni, ami pozitív és jó, de nem sikerült 100%-ban... 
Na hát a sok csudázás után visszaindultunk a szállásunkra, ahol gyors átöltözés után ismét Labuan Bajo felé vettük az irányt, hogy egy másik seafood éttermet is felfedezzünk és eltöltsük az utolsó tengerparti esténket. Na ez az étterem már sokkal ígéretesebb volt és az ételek is elég jók voltak. Én Gábor előző napi Tom Yum levesén felbuzdulva ezt rendeltem. Olyan brutálisan erős volt viszont, hogy három gin tonic is kevésnek bizonyult kísérőként :D 
Az este még egy nagyon kellemes sörözéssel, beszélgetéssel zárult a szálláson, majd másnap rövid délelőtti strandolás után Bali felé vettük újra az irányt. De ekkor már tényleg nem nézelődni mentünk. Ez már csak egy tranzit szállás volt Denpasar kínai negyedében egy kínai szállodában. A vacsoránkat egy kínai étteremben költöttük el a szálloda mellett... nem lehet tudni, hogy az ottani ételtől vagy mástól, de többen a hazaérkezés után is kínlódtunk hányingerrel, rossz közérzettel. Vacsi után még beszélgettünk egy kicsit, aztán másnap eljött az első (és nekem a legnehezebb) búcsúk ideje. Nagyon szép élményekkel gazdagodtunk, barátságok, szerelmek szövődtek... sokunk élete változott meg azóta. 
Hazafelé Kuala Lumpuron keresztül utaztunk, de csak a reptéren tengődtünk pár órát, amit Adrival és Szidivel néhány sajttorta tesztelésével töltöttünk el :) Aztán jött a nagy repülés Isztambulig. Balázzsal itt ismét várakoztunk egy fél napot, amibe belesűrítettünk egy durva cukrászdázást, egy jó kis hajókázást a Boszporuszon meg még egy kis zabát :)
A szakácskönyv gyűjteményem bővült egy indonéz és egy török darabbal is :)
Aztán jött az igazi kultúrsokk... leszállni Ferihegyen... na akkor csapott meg a nyugati világ rohanása, sterilitása és személytelensége, amikor vártunk a poggyászokra... napokig fel sem bírtam ebből ocsúdni... a testem ugyan Budapesten volt, de mintha idegen lennék itt. A DM-ben vásárolva a sterilitás mű szagai, a körút zaja, az emberek türelmetlensége... és azt éreztem, hogy most azonnal VISSZA AKAROK MENNI :) Aztán teltek a napok...és úgy alakult, hogy azóta voltam már Londonban, az év végét pedig Erdélyben töltöttem és körvonalazódik már a következő út terve is, ami remélhetőleg mához 1 hónapra lesz :) Szóval zajlik az élet :)