Portugál kaland - tervezéstől a megérkezésig

Ahogy közeledik az év vége, az ember elkezd számot vetni, hogy mi is történt az elmúlt hónapokban. Na meg így, hogy a napok is rövidebbek és hűvösebbek (és éppen nem tudok aludni), jó visszagondolni a nyárra, a kirándulásokra, az utazásokra. Azt hiszem, hogy talán az indonéziai úttal kezdődött, de elkezdett a világ kinyílni és idén még inkább kitárult számomra. A szumma azt mutatja, hogy januártól 9szer jártam külföldön, 8 különböző országban és 14szer repültem. Az év eleje eléggé mozgalmas volt. Erdélyben indult, aztán Barcelona, Anglia, Dél-Olaszország, Anglia, Erdély, aztán snitt. Ezeken a helyeken megtapasztaltam azt, hogy milyen érzés úgy utazni, hogy a mindenben megfelelő (úti)társ van mellettem. Fantasztikus kalandokat éltünk át, csodás helyeken jártunk. Talán majd egyszer ezekről is mesélek. Aztán jött egy hosszú nyár, de az utazhatnék őszre feléledt és eldöntöttem, hogy kell egy kis pihenés a nagy téli munkahelyi hajrá előtt és befizettem egy madeirai útra. A többiekhez képest későn. Már nem tudtam azokra a járatokra jegyet venni, amikkel ők utaztak, így nekem hosszabb átszállási időm lett volna Lisszabonban. Gondoltam, hogy akkor már jó lenne kicsit megnézni a várost is Madeira előtt. Keresgéltem, hogy melyik nap a legolcsóbb a repjegy akkortájt. Így lett 4 teljes napom a portugál fővárost megcsodálni. Foglaltam is gyorsan egy jónak tűnő hostelt a belvárosban, amiről pozitív értékeléseket olvastam (főleg a reggelire ígért frissen sült gofri nagy vödör nutellával fogott meg) és így alakult ki az első szóló utam. Bevállaltam egy 10 fős koedukált hálótermi ágyat (komfortzóna elhagyás 1), és persze az emeletre kerültem. Kicsit kolesz feeling volt, de ne szaladjunk ennyire előre. Szóval Ferihegyen felültem a wizz lisszaboni járatára. Furcsa érzés volt úgy repülőre ülni, hogy senki nem vár az érkezésnél (komfortzóna elhagyás 2) A gépen viszont egy nagyon kedves magyar hölgy lett a "padtársam". Végigbeszélgettük az utazást, kontaktot cseréltünk és máris volt egy ismerős arc az ismeretlen fővárosban. Illetve egy ismeretlen ismerős már várt rám Levi jóvoltából, aki spontán összekötött az utazás előtti héten a Lisszabonban élő Karcsi barátjával. Szóval leszálltunk a naplementében Lisszabon repterén, majd szokás szerint egy kis izgalommal kémleltem a futószalagot, hogy felbukkan-e a szép, új 65 l-es túrahátizsákom, de felbukkant hamar. Rohantam is a metróhoz, hogy mihamarabb bejussak a városba (idegen nagyvárosban tömegközlekedni egyedül: komfortzóna elhagyás 3). Alig vártam már, hogy letusoljak, egyek valamit és beessek az ágyba... aha... :D  A metróból feljőve megcsapott a kellemes, meleg, mediterrán este és az érzés, hogy jó helyet választottam. A fő utca egy kiteresedésén álló épületben alakították ki a hostelt. A kommentekben is olvastam, hogy a bejárat trükkös, egy szuvenírshoppon kell átvergődni és úgy lehet felmenni a lépcsőházba. Ahogy felértem, csupa kedves arc fogadott. A recepciós csaj egyből a kezembe nyomott egy pohár hideg vizet, aztán meg elintéztük a becsekkolást. Na és itt kell megjegyeznem, hogy az angolt bőven az egyetem után kezdtem el tanulni és elég nagy megszakításokkal és nem túl nagy lelkesedéssel nyomtam egészen addig, amíg Bíbor nem kezdett el tanítani. Akkor, az ő segítségével rájöttem, hogy nyelvet tanulni klassz dolog. Sajnos ő aztán melegebb éghajlatra költözött, de Szasza barátnőm ajánlásával nagyszerű emberek kezébe kerültem, akiknek köszönhetően már meg merek szólalni bárhol és a hétfő esti angol órákról már nehezen mondanék le. Hálás köszönet Katinak és Marknak. Nem tökéletes nyelvtannal, nem tökéletes szókinccsel beszélek ugyan, de szó szerint minden nap dolgozom azon, hogy fejlesszem a tudásom. Ez azért fontos hozzáadott infó, mert most először utaztam úgy, hogy semmi sem volt leszervezve előre (na jó egy városnéző séta Karcsival le volt beszélve az utolsó pillanatban) és tudtam, hogy mindent magamnak, angolul kell majd intéznem (komfortzóna elhagyás 4)
Na de ott tartottam, hogy megérkeztem, becsekkoltam, a recepciós csaj elmondta, hogy hol a szobám és hogy még vacsoraidő van, egy brazil srác főzött, be lehet csatlakozni. Gyorsan ledobtam a cuccaimat és már mentem is vissza a konyhába. Sajnos a power hour-t lekéstem (este 7-8 között korlátlan sör és sangria), így egy gin tonic-kal a kezemben estem be a bacalhau à bràs vacsira - tipikus portugál kaja, a Norvégiából érkező szárított tőkehalból, sült zöldségekkel és  sültkrumplival összetrutyizva. Volt halmentes változat is, az jobban bejött, de minden esetre a meleg kaja jól esett. Hamar elindult a beszélgetés a konyhában, egy német motoros nőcivel, egy new yorki orvos csajjal meg egy francia sráccal. Kellemesen elzsibbadtam a gin tonictól, a vacsitól és attól az érzéstől, hogy na most jó helyen vagyok, de a 'mom is not home, please wash your dishes' felirat mindenkit munkakedvre bírt. Gyorsan rendet raktunk magunk után, aztán tusolás után (a meglepően tiszta és jól felszerelt fürdőszobában: hajszáritó, tusfürdò, szappan, papírtörlő, sminktükör stb) visszatértem a szobámba.  Összefutottam több szobatársammal is az este során. Nagyon vegyes volt a társaság, szó szerint a világ minden részéről. A négy nap alatt volt egyiptomi, grúz,  brazil, amerikai, angol stb. szobatársam, fiúk, lányok vegyesen. Nagyon izgalmas elmény volt, de erről majd a következőkben mesélek :)
Viszont ami lényeges infó ha valakinek hostelezni támad kedve, füldugó és szemmaszk nélkül nem érdemes elindulni (nálam volt mindkettő) :P