Géza előző esti Pastis mámorának köszönhetően reggel egyedül indultam el felfedezni Malaucéne pékségeit... 06:30-kor szólt az ébresztő... de most nem nyomkodtam ám ki a szundit ötször... kipattantam, gyorsan rendbe szedtem magam és élveztem a városba befelé vezető úton a hajnal illatait és fényeit...
ilyenkor mindig rájövök, hogy jó dolog korán kelni és átérezni, ahogy ébred egy város... egész más hangulata van, mint bármelyik másik napszakban. A péknél ismét a mennyországban éreztem magam... olyan sütemények, péksütik... amikről itthon csak álmodni lehet (kivéve, ha ismered az Artizán Pékséget a Hold utcában :P) Friss bagettekkel és finomabbnál finomabb péksütikkel érkeztem vissza a szállásra, gyors reggeli, aztán...
...aztán jött az első bringatúra... kicsit be voltam sz@rva... jó rég nem bringáztam, és hát a tavalyi kisebb balesetem után jobban bepunnyadtam, mint szabadott volna... nincs a kondim csúcsformában... de a táj, a hangulat, a szabadság édes íze teljesen magával ragadott, és rettenetesen élveztem az egészet. Az első állomás az okker múzeum volt. Csodaszép színek, az okker bányászatának, előállításának, feldolgozásának története festői környezetben.
Folytattuk az bringázást Villars felé. Szép kis település, ismét persze dombtetőn... de semmi extra... furák ezek a franciák... a kisváros főterén volt egy kávézó. Levi elmondása szerint, minden évben ide ülnek be a "kis" csapattal (~40 fő) egy frissítőre. Idén a néni elhajtott minket, hogy ennyi embert ő most nem tud kiszolgálni... a Simon család ismét jól nyomta, ők egyből megtalálták a helyet, amit mi csak kb. negyed órás késéssel :) Nagyon hangulatos belső udvari kis kávézó/étterem... az ottani felszolgáló (tulajdonos?) is dobott egy hátast, amikor meglátta, hogy megtelt az udvara hirtelen, de mosolygósan és gyorsan kaptunk egy Orangina-t :)
Az utunk a Provence-i Coloradoban ért volna véget, amit sajnos szintén nem tudtunk megnézni a már említett fránya erdőtűz miatt...
A buszon Levi elkezdte tolni a közös főzöcske témát, nagyon lelkesnek tűnt... kért önként jelentkezőket szakácsnak.. legyen négy szakács, akik négy különböző ételt készítsenek el... csak hárman jelentkeztünk... a Simon fiúk, meg én. Másnap reggelre gondoljuk meg, hogy valóban akarjuk-e a közös főzést... NANÁÁÁ :) Az egyetlen viszonylag rövidebb, és így a közös főzősre alkalmas napnak csak a szerda ígérkezett, így belőttük ezt.
Az elmaradt Provence-i Colorado miatt volt idő főzni a szállásra visszaérve... gondoltam tolok egy kis haza lecsó klasszikot...
A busszal megálltunk egy út menti átlagosnak tűnő szupermarketnél bevásárolni. Az igazat megvallva majdnem elsírtam magam a gyönyörűségtől... a kínálat és a minőség messze felülmúlta az itthon megszokottat. (Megjegyzem, hogy a héten együtt főztem az egyik barátnőmmel és a párjával. Az S-betűs áruház egyik nagyobb üzletében vásároltunk be. Rukkolából nem találtunk olyan csomagot, amelyik egy kicsit nem lett volna rothadt... a többi zöldségről ne is beszéljünk... ekkor megint majdnem elsírtam magam, hogy miért kell itthon a szemetet ennünk...)
Szóval lecsó klasszik...a csabai lángoltat a chorizo, a klasszik TV paprikát (mivel azt sehol nem kaptam) a sárga és zöld kaliforniai paprika váltotta. Így már nem is lett annyira magyaros :) Szolid borozás, ágyba bezuhanás.
