Ismét hajnali fél7-kor keltünk (amit alap esetben nagyon kegyetlen húzásnak élnék meg egy nyaralás alatt, de itt még ez is belefért :P) - ezúttal Géza is - és velem tartott, hogy ismét beszerezzük a napi betevő bagettet. A pékséget már megjárva a város felett magasodó kis kálvária domb felé vettük az irányt. A domb tetején gyönyörű kilátásban gyönyörködhettünk, korgó gyomorral :) Emiatt nem bámészkodtunk végül túl sokáig, mivel a gyors reggeli után útra is keltünk a Sénanque-i apátság felé.
A buszon végül kialakult, hogy hárman fogunk főzni, háromféle provencei kaját.
Ratatuille-t szerettem volna főzni mindenképp... bevallom, eddig egyszer készítettem, és nem voltam vele elégedett akkor... de elsőre nem tartottam be a technológiát meg hát az alapanyagok sem voltak a legtutibbak. Mindenképp ki akartam próbálni autentikus fűszerekkel, friss piaci alapanyagokból elkészíteni ezt a helyi jellegzetességet.
Na de Sénanque is megért egy misét...
Ez egy román kori ciszterci apátság, ahol még ma is élnek szerzetesek. Nemes egyszerűségében gyönyörű kő épületegyüttes, nagyon kedves idegenvezetővel :) Klassz élmény volt, hogy az angol nyelvű idegenvezetés ~90%-át értettem, főleg azt nézve, hogy tavasszal kezdtem el foglalkozni az angollal komolyabban :) Sok érdekes infót kaptunk a jelenleg is ott élő barátokról: régebben 1 év volt a "próbaidő", most 10 év (ha jól emlékszem) Ennyi ideje van egy a rendbe jelentkező delikvensnek, hogy meggondolja magát, mielőtt végleg elköteleződik. A kolostoron belül egyetlen egy helyiség van, ahol beszélhetnek egymással. Minden reggel itt gyűlnek össze, az apát kiadja a napi feladatokat, megbeszélik az ügyes-bajos dolgaikat, aztán szépen csendben elvégzik az aznapi teendőiket, durva időrend szerint, minden nap ugyanúgy...
Régebben egyáltalán nem volt semmilyen szünet vagy szabadság. Manapság annyi könnyítés van, hogy ha jól emlékszem évente 1 hétre elutazhatnak a családjukhoz. Illetve különleges alkalmakkor (esküvő, temetés stb. a családban) kaphatnak 1-1 nap kimenőt. Alapvetően imádkozással, munkával, és tanulással telnek a hétköznapjaik. A munka főleg az apátsághoz tartozó levendulaföldeken folyik. Van jogsijuk, használnak mobiltelefont és internetet, de kizárólag a tanuláshoz. Az ájtatos hangulatunkból az elengedhetetlen shop gyorsan kijózanított :D Egyből lecsaptam egy levendula-fügevirág illatú parfümre. Géza meg még utazás elején megkapta a feladatot, hogy ha angol nyelvű Provence-i szakácskönyvet lát, azt gyorsan nyomja a kezembe. Küldetését gyorsan teljesítette is, itt az apátsági shopban be is szereztem a vágyott szakácskönyvet... na jó meg egy Provence-i fűszernövényekről szóló, szintén angol nyelvű füzetecskét is. Így teljesen feldobott hangulatban indultunk tovább Gordes-ba, az első igazi kis francia piaclátogatásunkra. Még a lélegzetünk is elállt, ahogyan közeledünk a dombtetőn elterülő, csupa-csupa kő épületekből álló kis város felé. Nekem talán ez volt az egyik kedvencem. A piacon az első árusnál le is akadtunk Gézával... saucisson... a millió ízben és méretben kapható francia kolbász... és az árus fiú is nagyon jó fej volt (Géza vicce: a francia zászló megmutatja, hogy miben mennyire jók a franciák: a kék mutatja, hogy milyen csodás a gasztronómia, a piros mutatja, hogy milyen gyönyörűek a tájak, a sárga pedig a vendégszeretet és barátságosság jele a francia zászlóban... jaaa hogy nincs is benne sárga... :D Na de ez a srác egy kicsi fehérített a nem létező sárgán :) ) szóval az árus fiú jól tudott angolul, imádta a szakmáját, kóstoltatott többféle finomságot... az utolsó kóstoló falatnál megkérdezte, hogy biztosan akarjuk-e, mert nagyon csíp... Gézával összenéztünk... ez viccel :D??? Naná... hm... volt egy kellemesen csípős lecsengése, de hát egy csabai lángolthoz képest... nézett is a srác, hogy ez így mi... rákérdezett, hogy honnan jöttünk... amikor elárultuk a titkot, már mindent értett :D Szóval az utolsó kóstoló után végül egy vargányás kolbász mellett tettük le a voksunkat. Aztán ezzel el is kapott minket a piaci hangulat... az olajbogyó árus volt a következő állomás... itt begyűjtöttünk néhány kóstoló falatot, majd vettünk egy provencei fűszeres feketét meg fokhagymás zöldet. Utána jött az olajfából készített termékek árusa... itt vesztem el végképp... imádom ezt a csodaszép fát... élve is, pici korától a matuzsálemekig, és hát a belőle készülő tárgyakat is... az erezete, a színe igazán egyedülálló. Vettem is hát egy klassz fakanalat és egy szép kis lapos tálkát, gondolva a későbbi insta kajafotókra :) A tálka kicsit hibás, van rajta egy kis göcsört, de valahogy pont emiatt választottam ezt... tökéletlenségében tökéletes :) Ismét nagy örömmel folytattam a piacozást... amikor végre megtaláltuk a tapenade árust, akiről Levi már ódákat zengett a buszon is... valóban isteni finom kencéket készítenek és mindegyiket végig lehet kóstolni. Az ízkavalkád után pedig ember legyen a talpán, aki választani tud a kb. 50 féle finomság közül. Én végül az articsókás fokhagymás, a currys sárgapaprikás és a szarvasgombás articsókás mellett tettem le a voksom (első körben :D; folytatás Isle-sur-la-Sorge-ban :) )
Egy kis ízelítő a piac színeiből (balra lent az a fűszeres pult bors szekciója... dúúúúrva...)
Így hogy már kezünkben volt többféle zsákmány, alapozásként volt már egy kis előétel, komolyabban elkezdett korogni a gyomrunk. Ekkor megláttuk, hogy a Simon család ismét megtalálta a tutit, egy jónak tűnő kis éttermet. Követtük példájukat, Gézával jól ki is rendeltük a napi menüt: kecskesajtos quiche friss kevert salátával, desszertnek Géza csokitortát tolt (durván finom és tömény volt) én pedig csatos üvegben (imádom :P) felszolgált aludt tej és joghurt keverékének tűnő tejterméket ettem, ami nyakon volt öntve némi pirosbogyós lekvárral. Ittunk hozzá valami gyanús piros meg zöld szénsavas lötyit, ami ijesztő színe ellenére persze nem volt rossz ízű...
Az ebéd során ismét pozitívan csalódtunk a franciákban. Baromi sokan voltak az étteremben, aminek a terasz része viszonylag kisebb volt, így szinte egymás szájában ettek az emberek. Mi két francia pár között találtunk egy darab üres, két személyes asztalkát. Mindkét pár nagyon barátságos volt. Az egyik (az idősebbek) Párizsból jött, a fickó többször is járt Budapesten, meg azt sejtem, hogy még Vácon is, az elmondása szerint, de a kisváros nevére nem emlékezett... A felesége nem beszélt angolul, de ő is érdeklődő, kedves volt. A másik pár, tőlem jobbra ~45 évesek lehettek, segítettek a rendelésben, adtak tippeket. Szóval az a sárga szín ismét fehéredett a képzeletbeli francia zászlómon :)
Az ebéd után pedig beültünk egy kis kávézóba, ahonnan elképesztő kilátás nyílt a Gordes körül elterülő völgyre. Kaptunk egy-egy jó capuccinot meg némi wifit :D
Ezután már a találkahely felé vettük az irányt, ahonnan a busszal legurultunk a város alatt gazdálkodó családhoz egy borkóstolásra. Nem vagyok finnyás alapvetően... de egy kicsit azért mégis :D Itt először bemutatták a gyártást egy csarnok épületben, ahol volt néhány hordó a reduktív boroknak. Elvileg voltak oxidatív boraik is... a bemutató felejthető volt.... aztán átmentünk a szomszédos részbe, ahol maga a kóstoló volt. Itt egy nagy asztalon volt mindenféle borkorcsolyának címkézett ez az... volt közöttük egy két jó dolog is: aszalt gyümölcsös kenyér, ami a szintén kirakott brie-vel eléggé jól passzolt, de ehhez egy édes fehér vagy rosé csúszott volna... ez nem volt. Volt párféle husi... kolbászok meg valami szárított sonka szerűség. Ezek nem voltak rosszak. Viszont ami kiborított, az a surimi... ("A Surimi (japán szó: pürésített húst jelent) felaprított halból készített sűrű pép....a lenyúzott, szálkamentes, felaprított és többször megmosott és ezáltal csaknem semleges ízűvé vált masszát pl. tojásfehérjével, keményítővel, olajjal, cukorral, sóval, ízfokozóval és szorbittal sűrítik melegítés közben, majd a felhasználás céljától függően ízesítik, ill. színezik...." - nosalty.hu...) szóval hát fúúújjjjjj.... a borok összességében jól estek, de semmi extra... volt egy savignon blanc meg egy rosé ami nem volt rossz, de nem ez volt a héten a legfelemelőbb program...leglább is nekem.
Találtunk viszont egy fügefát a birtokon, azt rendesen lelegeltük :P
Vacsira a fiúk betolták a maradék lecsót, én meg asszem nem nagyon vacsiztam... Viszont több este is volt időm olvasgatni, ami kifejezetten jól esett, végre haladtam egy kicsit A katedrálissal :)
Holnap jön a túrázós élménybeszámoló meg a közös főzés ;)
