Surabaya-ban az egyéjszakás szállásunkon nagyon klassz svédasztalos reggelit kaptunk, de már istenigazából ázsiait. Tele főtt kajákkal, amiket kb. ebédre, vacsira enne az ember leánya. De hát ki tudja mikor és mit tudunk enni legközelebb alapon jól belaktam némi sült rizsből (nasi goreng; nasi= rizs, goreng=sült), zöldségekből, gyümölcsökből stb. Utána még egy gyors (és csapnivaló) kávé és megindultunk a reptérre, hogy délután már megközelíthessük a Rinjanit, Lombok csodaszép vulkánját.
A reptéren Sunny (a helyi túraszervező) és csapata fogadott minket Rinjani feliratú kézi szövésű sálakkal és az ebédünkkel kis dobozkákban. Két kisbusszal indultunk el a túra kiindulási pontjára, de menet közben az egyik megadta magát hegymenetben... gyönyörű helyen álltunk meg: banánpálmák, teraszos tájak, igazi trópusi hangulat... és egyszer csak Balázs megszólal, hogy ott egy majom... na ne szívassál már... gondoltam magam... Aztán tényleg... és egyre több bújt elő a fák közül és gyorsan rámozdultak az ebédmaradékunkra :) A lerobbant kisbusz utasai végül egy klassz platós teherautón utaztak tovább a kiindulási pontig, ahol elbúcsúztunk a később nevezetessé vált "nagytáskáinktól" és gyalogszerrel folytattuk utunkat. Gyönyörű tájakon jutottunk el 1156 méterről 1800 méterre, és ahogy egyre magasabbra értünk, úgy változott a növényzet és erősen esett a hőmérséklet is. Beesteledett mire az első táborhelyünkre értünk, ahol már felállítva vártak minket a sátraink. Csak egy bökkenő volt... azok a bizonyos "nagytáskák" nem érkeztek meg... volt némi félreértés túravezetőink és Sunny között. Ennek következtében táskáinkat a túra végpontjába vitték el. A guide-októl kaptunk néhány gyertyát, hogy azok mellett melegedjünk... Jó vicc... :D Szerencsére volt a csapatban egy-két talpraesett srác, akik nekiálltak tüzet csiholni, hogy legalább kicsit átmelegedhessünk... mert nem kicsit fáztunk már ekkorra... a tömény piákat felszippantottuk a korábbi estéken, így egy-egy pohár csapnivaló meleg tea és az aprócska tűz mellett próbáltuk felolvasztani/megszárítani magunkat... a táskák felett érzett gyászunk viszont hamar átcsapott mókázásba, dalköltésekbe Sunnyról, feloldva ezzel a kialakult feszültebb helyzetet. Béciék hosszas telefonálgatás után pedig leszervezték, hogy reggelre felkerüljön a hegyre mindannyiunk bűvös, kincseket rejtő "nagytáskája" és átcsoportosíthassuk a túra hátralévő napjaira szükséges cuccainkat kicsi táskáinkba. A tűz mellől aztán ezzel az örömhírrel gyorsan takarodót fújtunk. Reggel megdöbbenve tapasztaltuk, hogy hol is feküdtünk le aludni. Akkor esett le, hogy mennyire is népszerű túrázó hely ez a Rinjani... kiálltunk egy gyönyörű sziklaszirtre melegedni, ami alatt szemétfolyó terült el... PET palackok, nedves törlőkendők hegye, meg mindenféle egyéb kommunális hulladéktenger... nagyon szomorú volt ezt látni egy ennyire csodálatos hegyen... beszélgettünk is útitársaimmal, hogy meg kéne szervezni egy szemétgyűjtő akciót a hegyre... meg kihelyezni/kiépíteni valamiféle potyi wc blokkokat vagy valamit tenni, mert ez így siralmas...
Na aztán megkaptuk az első hegyi reggelinket: friss gyümölcsök (ananász, kígyó stb) meg banános palacsinta... és ahogy elkezdett terjedni a levegőben az étel illata, úgy kezdtek gyűlni körénk a majmócák. Először nagyon mókás és különleges volt, hogy szabadon kószálnak körülöttünk... aztán egyszer-egyszer csúnyán összebalhéztak a jobb falatokért, meg féltettük is a cuccainkat, nehogy lenyúljanak valamit a szemtelen kis dögök :)
Reggeli közben megérkeztek a "nagytáskáink" és nekiálltunk átgondolni, hogy mire is lesz szükségünk az elkövetkező napokban. A pakolászás után pedig nyakunkba vettük az aznapra mért utat. A terep nem volt nehéz, a szintemelkedés viszont emberes... 1800 méterről emelkedtünk 2636 méterig néhány km alatt, amit nagyon élveztem :) Gyönyörű táj, jó társaság, tökéletes túrázós körülmények :) Hamar elrepült az idő és már fel is értünk a következő táborhelyünkre, a kráter peremére. Elképesztő mennyiségű sátor gyűlt össze estére, mindenféle nációjú emberekkel... a sok ember viszont még több szemetet eredményezett, és az előző táborhelyünkhöz képest ez még durvább volt. A sátraink viszont már a vulkán belseje felé néztek, és amikor kicsit kisütött a nap és elűzte a felhőket, akkor felsejlett a kráter közepén meghúzódó smaragdzöld tó, a Segara. Mivel 6-kor már sötétedett (egyenlítőhöz közel lévén), hamar nyugovóra tértünk... na meg másnap durva nap várt ránk, hajnali fél3-as ébresztővel... de erről majd holnap mesélek... (ismét cliffhanger... Dóri barátnőm örömére :) )
