Végre eljutottam odáig, hogy folytassam az indonéz sztorit, de a következő Balin töltött nap eseményei előtt elújságolom még, hogy miért is maradt félbe a mesélés: színötössel befejeztem a sulit, most már hivatalosan is szakács lettem (legalább is a papírom megvan már róla ;) )
Elvileg több időm lesz már (gyakorlatilag meg szokás szerint kezdek teljesen tele lenni jobbnál jobb programokkal  na meg új kihívásokkal), és be kell fejezzem gyorsan az indonéz sztorit, hogy meséljek az újabb utamról. Épp a repülőn ülök, sajnos már hazafelé menetben Londonból... Eddig bírtam megülni seggemen… :D (Nem mintha a seggemen ültem volna bármelyik hétvégén is pár óránál többet ;) )

Na de csapjunk a lovak közé…

Szóval, amikor Lombokon már becsekkoltunk a Bali felé tartó repülőnkre, bőven volt még időnk kávézgatni. Ahogy korábban említettem, általában csapnivaló kávékat ittunk Indonéziában, kivéve a reptereken. Adrival ki is használtuk a lehetőséget és beültünk egy kávézóba, ahol elmesélte, hogy milyen ötlete támadt: Balin a 3. napi program a rafting… csakhogy Balin csomó szép templom is van, ami nem volt tervbe véve. Gondoltunk egyet…. raftingolni bárhol lehet... (na jó, nem meleg vizű vulkáni folyón, az esőerdőben… ez tény..) de Bali templomait csak Balin tudjuk megnézni. Tanakodtunk kicsit, hogy hogyan is kéne tálalni az ötletet túravezetőinknek… aztán egyszer csak megjelent Béci, és nagy lelkesedésemben nem tudtam megálljt parancsolni az amúgy is nagy számnak, így benyögtem, hogy mi inkább mennénk egyénileg templomozni a rafting helyett (hozzáteszem, ha egy fél nappal is több időnk van, nyilván a rafting is játszott volna és sajnálom nagyon, hogy kimaradt, de hát van egy szép mondás a szüzességgel kapcsolatban…. :D ) Adrival és Eszterrel megbeszéltük, hogy mindenki lehetőségekhez mérten felkészül egy-egy templomból, hogy nagyjából tudjuk is, hogy mit érdemes nézni és milyen szemmel. 

Reggel, amikor a csapat nagy része elment evezni, mi taxiba pattantunk öten, és elindultunk Bali három leghíresebb templomát felfedezni.
Utunk először a Pura Taman Ayun-hoz vezetett Mengwibe. Ez a templom 1630 környékén  épült (két egyforma évszámot nem találtam… :D) A Mengwi királyság akkori uralkodója volt az építtető és a kínai építészet elemei bukkannak fel itt-ott az épületeken. Gyönyörű park övezi, amit halastavak vesznek körbe. A templom egyébként az UNESCO Világörökségi Listáján is szerepel. Ami még érdekes volt, hogy a jegypénztár és bejárat mellett egy nagy, több nyelvű tábla hívja fel a látogatók figyelmét, hogy az épp menstruáló nőknek tilos a templom látogatása, mivel az a hindu vallásban tisztátalanságnak minősül. A hindu nők nem is vehetnek részt a szertartásokon a menzesz ideje alatt. 
Miután körbesétáltunk, megkerestük sofőrünket, és indultunk tovább a Pura Ulun Danu Bratan felé. Egy tó partján, illetve részben a tóra épült ez a templom, az 1600as években, az előzőhöz hasonlóan. Mire ideértünk, már dél körül járt az idő, a gyomrunk kezdett korogni a turisták pedig csak úgy hömpölyögtek. Az elmaradhatatlan bazársoron szereztünk hideg Nescafet, Pringlest meg néhány hűtőmágnest, majd sétáltunk egyet a templom körül. Itt már igazán forró, párás volt a levegő, jól esett volna csobbanni egyet a tóban. A sofőrünkkel megbeszéltük, hogy a 3. templom előtt elvisz minket egy tuti helyre ebédelni. Az út mentén meg is álltunk az élénkzöld rizsföldek szomszédságában, ahol egy teraszos étteremben svédasztalos ebédre neveztünk be. Na hát itt is egész jót kajáltunk, főleg egy zöldséges leves volt nagyon fincsi meg valami black rice puding, amit nem tudtam megfejteni, hogy mitől is volt fekete (nem csokitól). (Közben épp kezd durván korogni a gyomrom repülés közben... Közel egy óra késéssel indultunk, amire nem készültem fel sem lelkiekben, na meg útravalóval sem, így már reszketve várom a csirkés baguettemet, miközben minden magyar Majkával szelfizik a gépen... Tegnap Londonban koncertezett... ) Szóval benyomtuk a fincsi ebédet és már mentünk is tovább a Tanah Lot templomhoz. Nekem ez tetszett a legjobban a három helyszín közül, de ehhez nagy részben az is hozzájárult, hogy az óceánparton, azaz az óceánba helyezkedik el. Tanah Lot = föld a vízben. Apálykor többé-kevésbé száraz lábon át lehet sétálni a sziklákra, dagály idején viszont teljesen körülöleli a tenger. A legenda szerint egy hindu hittérítőt szerzetes kérte meg a helyieket, hogy ezeken a csodás sziklákon építsenek templomot a tenger istenének tiszteletére. A szerzetes fekete-fehér mérges tengeri kígyókat küldött a sziklák és a templom védelmére, melyek a mai napig a sziklák üregeiben élnek. A sztori ezen része nem kamu, a kígyók valóban ott laknak, egy fejetlen döglött példánnyal találkoztunk is (ld. fotók között). A sziklák szélén állva az óceán nyaldosta a lábunkat, hatalmas hullámok voltak. A turista áradat itt sem maradt el és azt sem említettem még, hogy nagyon trükkösen egy jó hosszú bazársoron kell átvergődnie magát az embernek a parkolótól a templomig, hátha elcsábul a bamba nép valami kínai gagyiságra. Miután itt is kicsudáztuk magunkat, elindultunk vissza Ubudba, abban reménykedve, hogy még épp be tudunk menni a Monkey Forestbe. Sajnos ez nem jött végül össze, bezárt mire odaértünk. Eszterrel és Adrival nézelődtünk, sétáltunk kicsit, aztán visszatértünk a szállásra. Este egy másik éttermet fedeztünk fel, de nem volt teljesen felhőtlen a hangulatom, így nem maradtam olyan sokáig. Viszonylag hamar visszamentem a szállásra, hogy összepakoljak a következő repülés előtt, merthogy másnap már Flores felé vettük az irányt, de erről majd legközelebb mesélek ;)