Tavaszi tésztaőrület

Tavaszi tésztaőrület

Tavaszi tésztaőrület

Ismét néhány mozgalmas nap van mögöttem :) Ma irtó álmosan értem haza Győrből, és még a bőröndömből sem pakoltam ki, egyből bezuhantam az ágyba. És még mindig nem pakoltam ki, mert elég éhesen ébredtem... főzni kéne valamit... mondjúúúk... a változatosság kedvéért egy tésztát... :P No de mi legyen...??? Imádom a cacio e pepe-t, de mostanában többször is csináltam... legyen carbonara? Neeem, valami új ízt szeretnék... Aztán lementem a társasház aljában található, vasárnap délután is nyitva tartó kisboltba. Kérdezte az eladó srác, hogy mit keresek, mert még nem állt össze a fejemben, hogy milyen legyen a szósz... mondtam neki, hogy tésztaszósz lesz, de még nem tudom miből... aztán elkezdtünk ötletelni és végül ez lett belőle: 

Zöldfűszeres tejszínes szardíniás tészta
Hozzávalók:

- 2 csokor petrezselyem
- 1 csokor bazsalikom
- 4 db újhagyma
- 6-7 gerezd fokhagyma
- 1 ek finomliszt
- 2 ek vaj
- 2 dl főzőtejszín
- 1 dl tej
- 1 db csilis szardínia konzerv
- só, bors, szerecsendió

A vajon lepirítottam a lisztet, majd a tejszínnel és a tejjel egy lazább besamelt készítettem. A zöldfűszereket, 3 újhagymát nagyobb darabokra vágva és a fokhagymát belekevertem és botmixerrel összeturmixoltam. A 4. újhagymát karikákra vágva tettem bele, a szardíniát pedig apró darabokban. Sóval, frissen őrölt borssal és szintén frissen reszelt szerecsendióval fűszereztem, és eddig pedig szépen meg is főtt a tészta, amit lecsöpögtetés nélkül át is szedtem a szószba... és hát huhh... ez így nagggyon-nagggyon fincsííííííí lett :) De tényleg... és lassan jön a medvehagyma szezon, szerintem az is nagyon jót tenne neki :) 
img_20170312_194622.jpg

Télbúcsúztató nagyon paradicsomos tészta

Télbúcsúztató nagyon paradicsomos tészta

Télbúcsúztató nagyon paradicsomos tészta

Boldog Tavaszt Mindenkinek :) Vééégre itt a március, süt a nap és (majdnem) kék az ég :) Végre nem csípősen hideg a levegő és végre nem kell kismillió réteg ruhát magamra cibálni, hogy ne fagyjak meg percenként. A facebookon már megjelentek az első medvehagymás és kucsmagombás fotók. Menthetetlenül itt a tavasz :)

Korábban nem akartam nyígni azon, hogy legyen már jobb idő és miért van még mindig ilyen rohadt hideg... de a szívem mélyén már én is nagyon vártam a tavaszt. Pedig ez a tél igazán gyönyörű volt... majdnem minden hétvégén voltam valamerre kirándulni, túrázni. Láttam a zajló Dunát, a befagyott Balatont, a havas Pilist és Börzsönyt. Ez a tél megmutatta, hogy mennyi lehetőséget rejt a hűvös idő, és a hideg nem jelenti azt, hogy be kell gubózni a meleg lakásba. 
Szóval itt a tavasz és én meg újra betegen punnyadok itthon... De már legalább annyira össze bírtam szedni magam, hogy lehúztam a boltba és összedobtam az egyik kedvenc tésztámat. Hétvégén céges disznóvágás volt, ahol egész nap ettük a friss disznóságokat és még két hatalmas szatyor husit meg töltött cuccot kaptunk útravalónak is. Még mindig van a hűtőben a sült húsból meg hurkából, de már sajnos ránézni sem bírok, ezért is döntöttem egy húsmentes tészta mellett mára.

Nagyon paradicsomos-tejszínes tészta:
- 5-6 szelet olajban eltett szárított paradicsom apróra vágva és annak a paradicsom olaja
- 6-8 szem koktélparadicsom
- 1 kis üveg sűrített paradicsom
- 10-12 gerezd fokhagyma
- 6-8 levél friss bazsalikom
- 2 dl tejszín
- parmezán vagy grana padano
- fél doboz Barilla farfalle

Egy közepes lábosban sós vizet forraltam a tésztának. A szárított paradicsom olajából 2-3 evőkanállal egy serpenyőbe löttyintettem, majd ezen lepirítottam a karikára vágott fokhagymát. Hozzáadtam a koktélparadicsomokat, a felaprított szárított paradicsomot és a sűrített paradicsomot. A koktélparadicsomokat szétnyomkodtam amint átpuhultak majd hozzáadtam a tejszínt és a fűszereket. Egy pici chili pelyhet is szórtam bele, mert a csípős ehetnékem még mindig tart :) Reszeltem a szószba egy kis sajtot, majd az eddigre már megfőtt tésztát átszedtem a szószba és jól beleforgattam. 
dsc01487_2.JPG

Na és néhány télbúcsúztató kép:



Vágyak és beteljesülések

Vágyak és beteljesülések

Vágyak és beteljesülések

Dóri barátnőmmel ma edzés után beültünk egy gyors gyrosra, amiből ~2 órás elmélkedés lett. Elkezdtem nyígni neki arról, hogy mennyire kínlódok, mert nem tudok elérni valamit, amire nagyon vágyom, de igazából semmi ráhatásom nincs az ügyre. Ha a fejem tetejére állok is, akkor sem lesz úgy, ahogy én szeretném, rajtam kívül álló okokból. És erre Dóri két tök jó gondolatot hozott fel, amiből az egyikkel már sokszor találkoztam és egyet is értettem vele mindig, de nem tettem még igazán magamévá. Ez pedig Assisi Szent Ferenc imája:

"Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
Hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
Hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
Hogy összekössek, ahol széthúzás van,
Hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
Hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
Hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
Nem arra, hogy megvigasztaljanak,
Hanem, hogy én megvigasztaljak,
Nem arra, hogy szeressenek,
Hanem arra, hogy szeressek.
Mert aki így ad, az kapni fog,
Aki elveszíti magát, az talál,
Aki megbocsát, annak megbocsátanak,
Aki meghal, az fölébred az örök életre."

Nem vagyok az a szentfazék típus, ezt sokan tudjátok, de ez az ima szerintem sok bölcsességet tartalmaz. Az első része az, ami igazán ismert mostanság. Bevallom, most olvastam először végig az egészet, de inkább a teljes szöveget bemásoltam, mert értékes gondolatok szerintem. Na de kanyarodjunk vissza a vágyakhoz... nincs ráhatásom a fent említett problematikára, mégis pörögtem/pörgök rajta ezerrel. Nem túl bölcsen...
A másik érdekes felvetés egy gondolatkísérlet. Dóri eléggé matekos beállítottságú aggyal van megáldva és szereti a gondolatkísérleteket. Végigvettük, hogy mi történne, ha... mi történne, ha a vágyaim szó szerint teljesülnének. Milyen következményekkel járna az rövid-, közép- és hosszútávon. Tényleg ezt akarnám? - tette fel a kérdést Dóri... és ahogy teljesen őszintén végiggondoltam a dolgot... nem... rohadtul NEM. Na itt kell elengedni az ügyet azt hiszem :)
És akkor hazafelé jövet elgondolkodtam azon, hogy mostanság milyen vágyak, célok fogalmazódtak meg bennem és volt olyan, ami úgy teljesült, hogy szinte észre sem vettem és nem okozott olyan nagy "kielégülést", mint számítottam rá. 
Sajnos tökéletes tagja vagyok a fogyasztói társadalomnak, imádok vásárolni ruhákat, cipőket, kütyüket... tavaly nyáron egy tárgyaláson felfigyeltem arra, hogy az egyik srác egy tök menő kis tableten jegyzetel és eljátszottam a gondlattal, hogy kéne venni egyet. Nézegettem is a neten, hogy milyet kéne... aztán persze az Apple tűnt a legtetszetősebbnek, de úgy voltam vele, hogy úgysem használnám ki igazán... ellenben a gondolat vissza-visszatért... erre tegnap a főnököm a kezembe nyomott egy zsír új iPad-et... persze tök jó, hálás vagyok érte és örülök neki, szép is és biztos fogom használni sok mindenre, de nincs meg az érzés...
És nagyon-nagyon sok mindennel voltam úgy, hogy nézegettem sokáig, vágyakoztam rá, aztán amikor kézzelfoghatóvá vált vágyam tárgya, már nem is volt annyira izgalmas. Persze vannak kivételek, de az élmények, az utazások sokkal nagyobb jó érzést "kielégülést" hoznak, mint a shopping...

És miközben ezt a bejegyzést írom, most teljesült egy olyan vágyam, ami akkor fogalmazódott meg bennem, amikor elindítottam ezt a blogot. Nem különösebben reménykedtem benne, hogy a közelebbi barátaimon kívül bárkit is érdekelni fog, hogy mit is írogatok itt össze... de ma bekövetkezett, amiben titkon reménykedtem... az előző bejegyzést lehozta az index2 :D Itt visongok örömömben a gép előtt :D Nem is tudom megmondani, hogy mikor és minek örültem ennyire utoljára :) Köszi index2 :)

Zakopanei grill sajt salival és útravaló

Zakopanei grill sajt salival és útravaló

Zakopanei grill sajt salival és útravaló

Na végre kajás poszt, remélem Ti is vártátok már... mert én nagyon :) Volt egy kisebb 'alkotói válságom' de remélem lassan helyreáll a világ rendje :)
Koncert előtt összedobtam egy elképesztően jó salit, amit a hétvégi túrán, azaz a Pilis-Tetőn elfogyasztott készen vett saláta ihletett. Pénteken a Fruccolában vettem vöröslencse+lilakáposzta+rukkola+sütőtök kombót, amit végül aznap nem ettem meg (a munkahelyi ebéd is egész tűrhető volt) és elvittem szombaton a túrára. Nem akartam megint szendvicsezni... és milyen jól tettem... aki ismer közelebbről, az tudja, hogy milyen szélmalom harcot vívtam az elmúlt években a kilók ellen. Végre közeledem a kitűzött célhoz (na meg az igazi formámhoz), így amikor csak lehet, próbálok odafigyelni arra, hogy mit eszem. Többnyire... :D Az alkotói válságom viszont nem csak abban merült ki, hogy nem főztem, hanem sajnos még rámjött a szemétehetnék is: rendelőspizza, meki, gyros stb... Na hát épp itt az ideje összekapni magam és továbbmenni az úton, amin az ősszel elindultam. Tök jó tanulság egyébként, hogy ételhordó dobozkában szinte bármit el lehet vinni kirándulásra is (főleg télen, amikor nem punnyad meg a kaja a hátizsákban). Nem kell mindig jó magyar módjára kolbászos zsömlét zabálni rántotthússal és csalamádéval :D (uhh ez nagyon szarul hangzik :D )
Szóval a sali:

Hozzávalók:
Grillezhető füstölt sajt (ez még Zakopane-ból hozott kecskesajt volt)

Rukkola
Sárgarépa
Narancs
Tökmag
Tökmagolaj
1 ek olíva olaj
1 kk garam masala
Lilahagyma
Vöröslencse
1 kk barna cukor

A sárgarépát kb. 5*5*5 mm-es kockákra vágtam (de tényleg :D), aztán pici olíva olajon lepirítottam egy kis barna cukor meg garam masala kíséretében. (A lencsét sós vízben megfőztem, de nem ez a tökéletes eljárás, ezért nem is került fel a tálra) A narancsgerezdekről leszedtem a fehér hártyát és felaprítottam. A sárgarépa alatt megmaradt zsiradékon lepirítottam a tökmagot, meg a sajtot is erre dobtam rá. Aztán a rukkolára rá a narancs, a sárgarépa, a tökmag, az apró kockákra vágott lilahagyma és nyakonöntöttem egy kis tökmag olajjal. Pasiknak kifejezetten ajánlott ez a kaja a ProstamolUno helyett :D 
img_20170220_190721_402.jpg

Zakopanei élmények

Zakopanei élmények

Zakopanei élmények

Hirtelen nem is tudom, hogy hol kezdjem, annyi impulzus ért a hétvégén :) A legfontosabb konklúzió ismét talán az, hogy utazni, túrázni jóóó! Mesélek először arról, hogy merre is jártunk, utána pedig majd másról is :) Szóval pénteken délután indultunk útra Szlovákián át Zakopane felé. Az első túrára szombaton, reggeli után került sor a Dolina Kościeliska-ban, azaz a Kościeliska-völgyben. Túravezetőink tanáremberek lévén folyamatosan ontották magukból az érdekesebbnél érdekesebb infókat a helyszínnel kapcsolatban (na meg a szóvicceket is ontották :) ). A túra nagy része kellemes kis sétaúton vezetett, de ezt sok helyen tükörjéggel borított szakaszok tagolták. A rutinosabbaknál volt bakancsra rögzíthető egyszerűbb hágóvas. Ebéd időben egy gorál házikóban megkóstoltuk a málnás forralt sört... erről erősen megoszlottak a vélemények, nekem speciel nagyon nem ízlett. Viszont egy sarlotka is csúszott mellé, ami szintén helyi specialitás. Olyasmi, mint az almás pite, jó sok almával, kevés tésztával. Ha egyszer arra jártok, kóstoljátok meg mindenképp :) A kellemes ebéd után az egyik szakasz kicsit izgibb volt, ahol egy létra után vas láncok segítségével kapaszkodtunk felfelé :) Miután megtettük a túránk hátralévő részét, beültünk vacsizni egy hangulatos kis étterembe. Az elején kicsit bosszankodtunk... nem volt egy darab angol nyelvű étlap sem meg egy pincér sem, aki tudna bármilyen idegen nyelven... aztán rájöttünk, hogy van wifi és google barátunk lefordítaná az étlapot, csakhogy a wifi jelszót nem árulták el... Aztán nagy nehezen előkerült egy angolul kicsit tudó pincérleányzó és vééégre tudtunk rendelni: irtó finom savanyú káposztás levest ettem bárány hússal. Volt benne még burgonya, fűszerezésül pedig borókabogyó, tárkony és fokhagyma. Hamarosan megpróbálom majd rekonstruálni, nem tűnt túl bonyolultnak :)
Sokan ettek még bryndzás pirogot, az is nagyon fincsi volt, merthogy tarháltam pár szem kóstolót :P Szóval az étel minősége végül nagyon pozitív irányba tolta el a kezdeti kevésbé pozitív képet :) Este volt egy kis bóklászás a sétálóutcán, de csak szigorúan miután beszereztük a sajtokat a piacon :) És sikerült nekem is vásárolnom egy egyszerűbb kivitelű hágóvasat, ami a vasárnapi túrát/sétát nagyban megkönnyítette. Szombaton összesen 18 km-t mentünk, ~700 m szintemelkedéssel. A vasárnapról nincs adatom, de azt tippelem, hogy 8 km-nél nem mentünk többet és a szintemelkedés is elenyésző volt. Ez a séta egyébként a Dolina Strążyska-n vezetett, aminek a végén a befagyott Siklawica-vízesést csodáltuk meg. A vízesés után pedig ismét felkerestünk egy jó kis menedékházat, ahol zsurekkel (savanykás kolbászos leves) és az előző napi forralt sörből okulva inkább forralt borral melegítettem át a testem és a lelkem :) Sajnos nagyon hamar eljött a hazautazás... túl hamar... ennyi nem volt elég Zakopane-ból... így ma jelentkeztünk a Békatutaj pünkösdi túrájára is, behülyítve Anitáékat és Gézát :)

Az élménybeszámoló után pedig arra jöttem rá, hogy a túrázás és az utazás jól kilúgozta az agyamat és megszabadított sok hülye túlagyalt gondolattól. Ez az egyik legjobb gyógyír az agymenések ellen :)

A másik, ami eszembe jutott, hogy véletlenek már pedig nincsenek... Kiderült, hogy a két túravezetőnkkel (egy egri házaspár) vannak közös ismerősök, Géza és Hajni velük túrázott Grúziában. És mit ad Isten... kiderült, hogy ők vezetik a ladakhi Himalája túrát is, amivel hetek óta szemezgetek. Csomó kérdés fogalmazódott meg bennem, ahogy nap mint nap újra elolvastam a túra leírását még Zakopane előtt. És hát ezeket a kérdéseket vasárnap mind fel is tudtam tenni és csomó új infót kaptam, ami egyre inkább abba az irányba terel, hogy jelentkezni kéne. Már csak a főnökeimet kell meggyőzni, hogy engedjenek el 2,5 hétre... na ez nem lesz egyszerű...


Túltolás - kiégés?

Túltolás - kiégés?

Túltolás - kiégés?

A végletek embere vagyok sok szempontból. Vagy nagyon lelkesedem dolgokért, vagy könnyen leszarom azokat. A nagyon lelkesedésem azzal jár, hogy mindennek utána nézek a témával kapcsolatosan, emberfeletti energiákat mozgatok meg, nagyon odateszem magam, kezd jól menni a dolog, kezdenek jönni az eredmények, aztán szépen lassan kifulladok. Mert nem bírom a magam által diktált tempót... mert azt hosszú távon egyszerűen nem lehet csinálni... Pont mint a futásban. Régen rövidtávfutó voltam. 100-200 m-ig elég jó eredményekkel. Csak rövid távon, de akkor nagyon pörögtem. Lehet, hogy az életben is rövidtávfutó vagyok. Sajnos sok szituban voltam már így, de most két dologgal járok hasonló cipőben, amik alapvetően fontosak nekem, és úgy érzem, hogy kicsit túltoltam és most meg megcsömörlöttem. Nagyon bánt ez az érzés és magam előtt is szégyenlem magam... de most egyszerűen nem bírok foglalkozni ezekkel úgy, ahogy szeretnék és elvárnám magamtól.
Az egyik ilyen az angol tanulás. Nagy lendülettel, lelkesen álltam neki az ősszel, sok időt, energiát fordítottam rá. Mindig volt a táskában vagy egy újság, vagy egy zsebkönyv, vagy a telefonon toltam a quizlet-et, duolingot, ha épp tömegközlekedtem. Esténként elalvás előtt is sokat angoloztam. Van is eredménye, mert már szerencsére a munkahelyi tárgyalásokon is elég jól értem, hogy miről van szó és meg is merek szólalni. De valahogy kezd elfogyni a lendület. Nehezen állok neki házit írni, nem olvasok mostanában angolul, max. néha egy-egy cikket, és az hogy nekiüljek szavakat tanulni, talán utoljára valamikor decemberben lehetett. És a jövő időkkel nem bírok zöld ágra vergődni... de csak azért mert nem veszem a fáradtságot és ülök neki egyszer egy másfél órára... 
A másik ilyen aktuális téma pedig a szakácskodás... Iszonyat lelkesedéssel csaptam bele ősszel ebbe is.Tele voltam tervekkel, ötletekkel. A főzést még mindig ugyanolyan lelkesen csinálom, de nem tanulok, nem képezem magam, megtorpant a fejlődés. Megvettem a tankönyveimet, vettem egy zseniális konyhatechnológiai könyvet, de nem olvasok. A suliba járok ugyan, de hát ott még semmi igazán izgit nem tanultunk. Az étterembe pedig még mindig nem jutottam el. Utoljára pénteken lesz két hete, hogy beszéltem a séffel. De húzom az időt... majd jövő héten... ezen a héten túl sok dolgom van... aztán ma is itthon punnyadtam egész délután, érdemleges ténykedés nélkül. Simán felhívhattam volna a séfet és lefixálhattam volna, hogy mikor is mehetek. De féltem is a szaros szabadidőmet, amit viszont nem mindig használok ki értelmesen. Közben pedig a munkahelyen tök jól mennek a dolgok, és ráadásul mostanában több megkeresést is kaptam hol a linkedin-en, hol fejvadászok, hol ismerősök, hol volt kollégák által, hogy nem akarnék-e menni hozzájuk dolgozni. És ez persze egyrészről baromi jól esik, hogy végre a közel 10 év munkája, na meg az 5 év szívás az egyetemen kezd megtérülni. Másrészről meg elgondolkodtató is. Merre is van az arra? 

Egyszerűen nem bírok ráállni az arany középutakra, vagy legalább is nagyon nehezen megy és kell egy-két pofon hozzá asszem... ha rákattanok valamire és elkezdem, akkor azt rohadtjól akarom csinálni... de túl sok minden érdekel, túl sok mindent szeretnék és ennyi mindent nem tudok az egy napra mért 24 órában ELÉG JÓL csinálni... kurva maximalizmus már megint... :D  

Régebben, amikor 3 éve elkezdtem járni edzeni, akkor minden nap mozogtam valamit. Látványosan volt is eredménye. Eljutottam odáig, hogy lefutottam egyszer két kört megállás nélkül a Margitszigeten, majd hazaértem és menni alig bírtam, úgy fájt minden ízületem.. aztán kezdtek kikopni az edzések... túltoltam, besokalltam. 
Elkezdtem járni rajzolni pár éve egy nagyon klassz helyre. Akkor hetente kétszer, meló után mentem. Baromi jól éreztem magam. Jó zenéket hallgattunk, jófej emberek jártak, nagyon jó arc volt a festőművész, aki oktatott, mindenkivel egyesével foglalkozott. Igazán jó élmény volt. Aztán mindezek ellenére elkezdtem tehernek érezni. Pedig én választottam. Nem tudnék olyan ész érvet felhozni, ami miatt abba kellett volna hagyni, de mégis kikopott az életemből... na jó, bevallom, hogy a portrérajzolás nem volt a kedvencem. De leginkább azért, mert azt épp előtte máshol nem tanultam és nagyon nem egyszerű. Viszont látványosan jobb volt a második is az elsőhöz képest, a harmadik meg már egész vállalható. De én a tárgyakat, a geometriai formákat, a fény-árnyék játékokat ezeken jobban szerettem, mint a ráncokat. Talán ez volt az egyetlen negatívum.

Lehet, hogy hiányzik belőlem úgy általában a kitartás... a hosszútávfutók kitartása és monotonitás-tűrése. De nem akarom sem az angolt, sem a szakácskodást annyiban hagyni. Lehet a rövidtávfutóból hosszútávfutó? Valahonnan újra lendületet kéne gyűjtenem, csak még ötletem sincs, hogy honnan. Szar ügy... 

Tejszínes-gombás tészta és kényszerpihenő

Tejszínes-gombás tészta és kényszerpihenő

Tejszínes-gombás tészta és kényszerpihenő

Már megint a kényszerpihenő...
Eddig január mindegyik hétvégéjén kirándultam valamerre. Most sem lett volna másképp, csakhogy már csütörtökön éreztem, hogy kapar a torkom. Pénteken reggel még úgy indultam dolgozni, hogy különösebb gond nem volt... aztán délre kitört rajtam a nyavalya... felvettem a kesztyűt és egész nap tunningoltam magamat... C, D vitamin, propolisz, grapefruit, hagyma... de sajnos nem lett jobb... sőt... asszem be is lázasodtam, de évek óta nincs lázmérőm, így csak sejtem :D kénytelen voltam lemondani a hétvégi programot, amit pedig nagyon vártam: szombaton 20 km-es túra a Bakonyba, vasárnap korizás a Balcsin. Nagyon szerettem volna menni túrázni. Ráadásul "várólistás" voltam, egy nagyobb ismeretlen társaságba csatlakoztam volna be és a héten derült ki, hogy valaki visszamondta és mehetek. Hét közben már el is kezdtem összepakolni a cuccokat, gyakorlatilag már csak a kaját kellett volna elcsomagolni, annyira rákészültem. Na meg rá szeretnék gyúrni a túrázás során a komolyabb távokra. Nyáron szeretnék elutazni valahová igazán messzire. Most épp a Himalája felé kacsintgatok... Annapurna vagy Everest alaptábor vagy valami hasonló. Néztem még kambodzsai, grúziai meg ezekhez hasonló utakat is, de aktív túrázós programokkal. Rettenetesen be vagyok sózva, folyamatosan mehetnékem van és ez a hülye infulenza vagy mi a fene, most nagyon nem jött jól... Egész nap itthon egyedül... tv bambulás, alvás.... na meg főzés... mert azért enni csak kell... és ha már beszorultam a négy fal közé, akkor legalább már valami jó is legyen a mai napban... (a Bridget Jones nézésen kívül :D)... szóval összedobtam a kedvenc gombás-tejszínes tésztámat...

Durván fokhagymás gombás-tejszínes tészta
Hozzávalók:
0,5 kg gomba (most barna csiperke, de a legtutibb vargányából)
3 dl tejszín
1,5 fej fokhagyma
1 cs bacon szalonna
Grana padano vagy parmezán
Só, bors, bazsalikom

A bacont apró kockákra vágva jól lepirítottam, amíg ropogós nem lett. Hozzáadtam a karikákra vágott fokhagymát, a bazsalikomot (sajnos épp megint meghalt a cserepes, így csak szárítottat...) és frissen őrölt borsot, majd a gombát is. Amikor a gomba átpárolódott, felöntöttem a tejszínnel és reszeltem bele sajtot, hogy sűrítse a szószt. Most nem főztem össze a szószt meg a tésztát, mert a szósz nagyobb adag lett, hogy holnap is legyen belőle ebéd és ne szívja be a tészta az összes lötyit. 

dsc01363.JPG

Az elengedésről

Az elengedésről

Az elengedésről

Hétvégén az elengedés körül kacskaringóztak a gondolataim. Több dolog kapcsán is eszembe jutott (veronai baleset is)... de persze az embernek mindig a saját kis élete a megoldandó feladat, így leginkább a nálam aktuális elengedések inspirálták a mai posztot. Mennyire furcsa fintora az életnek, hogy mindig azokat a dolgokat kell elengedni, ami épp a legkedvesebb, vagy legalább is fontos helyet foglal el a szívben.
Csongi barátommal múltkor beszélgettünk hasonló témákról, és ő a Star Wars-ból idézett : 'Igyekezz megválni önként mindentől, amit fájna elveszítened' Tényleg így kellene tenni? Nyilván ebben az esetben a döntés, az irányítás az én kezemben marad. Erről fősulin tanultunk is pszichológia órán: minél inkább a saját kezünkben van életünk irányítása - minél magasabb a kompetencia-érzésünk - annál jobban érezzük magunkat a bőrünkben, annál nagyobb az önbizalmunk. Nem sodródunk az eseményekkel és nem elszenvedjük azokat, hanem mi döntünk. Viszont ha szó szerint vesszük a nagy sikerű film javaslatát, akkor ennyi erővel minden emberi kapcsolattól, mindentől meg kéne válni, ami számít... barátoktól, családtól, mindentől és mindenkitől, aki vagy ami örömet hoz az életünkbe. Szóval általánosságban azt gondolom, ez az elsőre jól csengő idézet nem használható mindenkor. Abban az esetben talán igen, ha az ember a szíve mélyén érzi az elválás/az elengedés szükségszerű bekövetkeztét - csak az időpont a kérdéses - akkor talán működhet. De felmerül a kérdés, hogy ha 'idő előtt', saját magam érdekében/védelmében hozom meg ezt a döntést, nem fosztom-e meg magam olyan tapasztalattól/tanulási fázistól, ami a későbbiekre nézve hasznos lehet, vagy csak pusztán örömet okoz. Nem játszunk-e ebben az esetben olyan biztonsági játékot, ami pont az élet sava-borsától foszt meg... Sok szempontból biztonsági játékos vagyok. Pl. csak akkor váltok munkahelyet, ha ott a zsebemben a kölcsönös szándéknyilatkozat az új munkáltatótól... ha elindulok egy új helyre, gondosan végignézem az útvonalam a térképen... és még sorolhatnám. De az élethez néha kell egy kis őrültség, egy kis irracionalitás is... vagy nem??? Mindig, minden pillanatban biztonsági játékot játszva megmarad-e a játék [élet] öröme/szenvedélye??? Vagy csak megkíméljük magunkat a felesleges lófasztól? Hol a határ az irracionalitás és a valódi élet között? Mikor van az pont, amikor útjára kell engedni valamit/valakit, amihez ragaszkodunk?
Az elengedés másik aspektusa, amikor bizonyos negatív érzelmeket görgetünk magunk előtt napról napra. Amikor sorozatosan felhúzzuk magunkat ugyanazon a dolgon... közlekedés, ordibáló gyerek az étteremben/közlekedési eszközön/nehezen kezelhező emberek/nemtörődömség stb... Anita barátnőmnek erre még egy kézmozdulata is van, amivel nyomatékosítja az elengedést ezekben az esetekben... ilyenkor is nehéz bevenni a leszarom tablettát, pedig csak és kizárólag magunknak ártunk ezekben a helyzetekben... a düh, a harag, a bosszúság sehová nem vezet... nem egyszerű téma... nekem még bőven van mit dolgoznom rajta... valakinek valami tuti módszer az elengedésre :)?

Minden esetre a Quimby Most múlik pontosan c. kissé elcsépelt száma eszembe szokott jutni, amikor 'engedem hadd menjen' :)

PS: Sajnos nem főztem a héten, szombaton a sulival szemközti indiai kajáldában toltam egy butter chicken-t az ebédszünetben, tegnap pedig a törökmezői turistaházban jó kis hagyományos gulyáslevest meg túrós palacsintát... :P

Jól-lét és lemon curd

Jól-lét és lemon curd

Jól-lét és lemon curd

Utoljára egyetemistaként volt egy nyaram, amikor igazán jól és kiegyensúlyozott voltam hosszabb távon. Ezen a nyáron kezdtem el dolgozni gyakornokként egy tervező irodában egy nagyon kedves tanáromnál. Az irodában brutáljó zenéket hallgattunk minden nap. Nagyon sokat beszélgettünk az emberi viszonyokról, pszichológiai témákról. Akkor kezdett el igazán érdekelni ez a terület. Így utólag visszagondolva nem csak szakmai szempontból, hanem önismereti, felnőtté válási szempontból is meghatározó volt az a pár hónap. Ez volt az első nyár, hogy a koleszból nem cuccoltam haza, hanem fent voltam végig Budapesten. Baromira jó nyár volt. Viszonylag rendszeresen jártam úszni a Komjádiba. Sok koncerten voltam a régi Gödörben az Erzsébet téren, vagy épp a régi Zöld pardonban a Petőfi-hídnál. Sokat görkoriztunk éjszakánként a városban. Rendszeres megállóhely volt a Rákóczi úton egy pékség, ami azóta asszem be is zárt. Éjfél után nem sokkal sütöttek klasszikus sós perecet, arra időzítettük az odaérkezést. Anyuval voltunk Korfun nyaralni. Ezen a nyáron, a fent említett építész irodában ismerkedtem meg Tibivel, akivel aztán közel 4 évig éltünk együtt. Ezen a nyáron voltam utoljára igazán jól… Ha jól számolom, 2006 nyara. Azóta voltak persze jó időszakok az életemben, de a stabil hosszabb távú, több hónapon átívelő jóllét állapota nem volt meg… ha teljesen őszintén belegondolok, a négy éves párkapcsolat alatt sem. Ezt így utólag magam számára is durva kimondani. 2015. és a 2016. első fele pedig szinte a poklok pokla volt. Kezdtem elveszíteni a hitemet teljesen. 2015 decemberében váltottam munkahelyet és kikerültem egy sok bizonytalanságot rejtő, de mégis nagyon szerető, kedves közegből és belecsöppentem egy távolságtartó, olykor barátságtalan környezetbe. De úgy éreztem, hogy nem futamodhatok meg, nem adhatom fel. Összeszorítottam a fogamat; ha olyan volt, akkor a mosdóban bőgtem… nem egyszer és nem kétszer… de csináltam, amit kellett. Mondjuk alapból nem az a könnyen feladós fajta vagyok… de ez igazán embert próbáló időszak volt. Semmihez nem volt kedvem és azok a dolgok, amik máskor teljesen felvillanyoztak vagy jókedvre derítettek, szinte hidegen hagytak… már nem tudtam feltöltődni egy jó koncerttől vagy egy jó baráti beszélgetéstől, annyira a mélységekben jártam. Aztán jött a franciaországi út ötlete, az már adott egy pici reményt. De nem gondoltam, hogy ilyen mértékben ki tudok majd zökkenni ebből az egyre rosszabbnak tűnő állapotból. Az elmúlt pár évben jártam egy fél évig pszichológushoz, voltam kineziológusnál, jártam jógára, olvastam egy csomó önsegítő könyvet, cikket. Próbáltam jobban lenni, de ha őszintén belegondolok, 1-3 hétnél hosszabb időszakokra tartósan nem sikerült. Voltak persze egészen jó pillanatok is, de folyamatosan gyötört az önbizalom hiány… egyre jobban meghíztam, egyre boldogtalanabb voltam, egyre többet ettem. Aztán 2014-ben lefogytam, akkor hasonló súlyban voltam mint most. Minden nap edzettem, keményen diétáztam, számoltam a kalóriákat, de nem voltam boldog sem a fogyástól, sem az edzéstől. És emellett görcsösen akartam valakit magam mellé. Ha így visszanézek, a megmentőre vártam, aki kizökkent ebből az állapotból. Minden társkereső oldalt kipróbáltam, számtalan rettenetes és néhány jobb randin átestem. De nem jöttem rá, hogy sem a pszichológus, sem a kineziológus, sem a pasik nem segíthetnek, amíg magammal nem jövök rendbe. Nyáron elkezdtem hallgatni egy 1-1,5 órás hanganyagot, amit Era barátnőm küldött át. Eleinte a tipikus amerikai bullshitnek tűnt a túlömlengős pozitív gondolatokkal, de úgy voltam vele, hogy megpróbálom, veszteni valóm nincs… nem kerül 10-15ezer forintba alkalmanként, mint a pszichológus és végül is naponta ennyit miért ne szánhatnék magamra a reggeli készülődés és munkába menet közben. Nem tudom, hogy végül is minek volt köszönhető, de szeptemberben kibékültem és barátságot kötöttem magammal. Azóta gond és komolyabb erőfeszítések nélkül lecsúsztak a kilók. Azóta újra szívből tudok élvezni egy koncertet. Tudok örülni a napsütésnek, a túrákon teljesen flow állapotban gyalogolok. És ha most megkérdezi tőlem valaki, hogy hogy vagyok, akkor végre nem azt mondom udvariasságból, hogy „köszönöm, megvagyok”, ahogy eddig, hanem: „köszönöm, JÓL vagyok” és ezt szívből így is gondolom… közel 11 év után először. A poklok pokla után. Lassan 5 hónapja. És ez hihetetlenül jó érzés. Azt pedig még hozzá kell tennem, hogy a munkahelyen is egész jól alakulnak a dolgok, a kezdeti nehézségek megszűntek, sok új, kedves embert ismertem meg itt is és már nem szoktam a mosdóban bőgni :)

Hétvégén is volt egy kis főzés és habzsi-dőzsi :)
Végre neki mertem állni a lemon curd-nek. A ház alatti kisboltban rám kacsintott néhány Meyer citrom, ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom ezt az angol finomságot, amivel évek óta szemezgetek. És megdöbbentően egyszerű és gyors elkészíteni.

LEMON CURD
Hozzávalók:

4 tojás sárgája
2 egész tojás
10 dkg cukor
1 vaníliás cukor
2 citrom héja
3 citrom leve
12 dkg vaj

A citromok héját finom lyukú reszelővel lereszeltem, a levüket kifacsartam. Egy teflon bevonatú edénybe tettem és hozzáadtam a porcukrot és a vaníliás cukrot. Amikor a cukor teljesen felolvadt a citromlében, akkor hozzáadtam a tojásokat és a sárgájákat, amiket előtte villával összekevertem. Lassú tűzön folyamatos keverés mellett addig főztem, amíg lassan elkezdett gyöngyözni a teteje és elkezdett besűrűsödni. Ekkor apró darabokra vágva hozzáadtam a vajat és újra sűrűsödésig főztem, majd csatos üvegbe töltve kihűtöttem.  Kaláccsal igen tuti vasárnapi reggeli lett belőle ;) Elvileg cirka egy hétig tárolható hűtőben és kb. 4 dl lesz ebből a mennyiségből.
Most még jár a fejemen egy levendulás lemon curd is, csak még azon filózgatok magamba, hogy a levendula milyen formában kerüljön bele :) De mondjuk egy kis mentalevéllel vagy bazsalikommal is lehetne variálni vagy akár egy lemon curd tiramisut is el tudnék képzelni... asszem kicsit megszaladt a fantáziám :D 

img_20170114_143743_446.jpg

Félelmekről – na meg a Seafood Bavette

Félelmekről – na meg a Seafood Bavette

Félelmekről – na meg a Seafood Bavette

Sajnos alapvetően hajlamos vagyok túlagyalni a dolgokat. Szerencsére (vagy szerencsétlenségemre… :) ) elég jó alkotó fantáziával vagyok megáldva, így a fejemben futó gondolatok mintha filmek lennének. És ezek a gondolatok nem mindig pozitívak. Sajnos nagyon sokszor vagyok voltam képes teljesen behúzni magam egy gondolatspirálba, amin akár napokig/hetekig vagy akár vissza-visszatérően évekig képes vagyok voltam agyalni. Tegnap délután is elkezdett behúzni egy ilyen. Ha valamit nagyon szeretnék, sokszor az van bennem, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen és úgyis közbe fog jönni valami. És ezen elkezdek rágódni, és a különböző worst case forgatókönyveket lefuttatni a fejemben. Tegnap egész este Anita barátnőmnek rinyáltam ezen… itt is köszönöm a türelmét… :) (Era barátnőm és Anyu szokott még ezekből kapni rendesen. Még jó, hogy ők vannak, mert lehet, hogy néha becsavarodnék, ha nem mondanám ki ezeket és nem beszélnénk meg, hogy milyen bolond vagyok :D) Viszont tegnap este a beszélgetés sem tudott annyira kizökkenteni, hogy reggel ne zaklatott hangulatban ébredjek. Aztán úgy döntöttem miután kikászálódtam az ágyból, hogy most itt elég és véget vetek ennek. Bekapcsoltam a kis pozitív mantráimat miközben készülődtem reggel és még munkába menet is ezeket hallgattam. Na meg van egy-két fb oldal, amin tök jó pozitív gondolatok vannak, ezekből is elolvastam párat. Nem mondom, hogy tökéletesen flow állapotba kerültem, de most már tudok mosolyogni őszintén. Amikor másoktól azt hallottam, hogy a boldogság, a jól lét, a derű érzése döntés kérdése, mindig nagyon furán néztem, nem értettem, hogy ez mégis hogy a fenébe lehetséges… Nem mondom, hogy most már életem végéig happiness lesz meg flow, de egy kis tudatossággal talán könnyebb kikerülni ezekből a para-spirálokból. 

Most épp úgy vagyok vele, hogy még motoszkálnak ezek a gondolatok a fejemben, teljesen nem sikerült kiűzni őket. De a hangulatom már sokkal jobb és bízom benne, hogy az erejüket is elveszítik azáltal, hogy kiírtam magamból.

Tegnap meló után – részben hogy kikapcsoljam a hülye filmet a fejemben – kimentem apuhoz főzni. Jött Tádé is, akivel tök jót beszélgettünk a seafood bavette elkészítése közben.

Hozzávalók (4 főre):
1 cs Barilla Bavette
0,5 kg garnéla (a nagyobb fajta… csillagászati áron van sajnos itthon, de összehasonlíthatatlanul finomabb, mint az aprócska koktélrákok)
1 cs vegyes seafood (ne a surimis verziók közül válasszatok… azok siralmasan rosszak)
5 dl főzőkrém
1 fej fokhagyma
1 cs újhagyma
80 g vaj
20 dkg grana padano
1 csokor friss bazsalikom
1-1,5 dl száraz fehérbor
só, fehérbors

Egy nagyobb wokban vajon megpirítottam a vékony szeletekre vágott fokhagymát és a felkarikázott póréhagymát, majd hozzáadtam a herkentyűket. Amikor elkezdtek levet ereszteni, hozzáadtam a bazsalikomot és bort, borsoztam. Összeforraltam, majd hozzátoltam a főzőkrémet meg a sajt nagy részét hozzáreszeltettem Tádéval :) Amikor a sajt felolvadt, sóztam. Közben egy másik lábosban sós vizet forraltam a tésztának és szokásos módon nem főztem meg teljesen, hanem amikor már majdnem fogkemény volt, hozzáadtam a szószhoz, és ott fejeztem be a főzést. A főzővízből annyit adtam hozzá, hogy ne legyen ragacsos, hanem jó krémes legyen a szósz állaga. A tálaláskor a tetejére reszeltünk még sajtot (már amennyit sikerült Tádé elől megmenteni :D)img_20170112_192152_475.jpg

süti beállítások módosítása